Az emberi szellem süllyedése

Úgy 150 évvel ezelőtt vette észre Kierkegard a barbárság betörését az európai szellem világába. Utána Le Bon úgy 80 évvel ezelőtt azt mondta, hogy abban az időben élünk, amikor az egyén tudatos tevékenysége helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. Az értelem helyébe az ösztön, a fény helyébe a homály, a rend és a józanság helyébe a rendetlenség és a szenvedély nyomul. Szerinte a barbárság  nem úgy, mint a népvándorlás idején kívülről jött,  hanem alulról, belülről rohanta, rothasztotta meg az embert. Hamvas Béla erről azt mondja, hogy „ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el és az ember az óceánban elmerült. De akkor ez az elmerülés külső volt, miként a népvándorlás is külső; de ma az ember a saját tudattalanjába és a társadalom a saját tömegébe merül alá. Ma éljük meg ezt a belső vízözönt.”

Marx és a szocializmus- kommunizmus apostolai is a tömegek lázadását készítették elő s ezzel valóságos „szellemi tatárjárást” zúdítottak ránk. A klasszikus értékek lerombolóinak Batu kánjaivá váltak. Az osztályharcos monomániáikkal, az osztálygyűlölet, az irigység szításával, az erkölcsi gátlások felszabadításával, a társadalom „átrétegezésével” felgyorsították a Gustave Le Bon jósolta rothadási folyamatot.

Weöres Sándor a lelki-szellemi környezetszennyezésre gondolva így jellemzi korunkat: „ a ganaj-imádóvá törpült emberiséget utól érte a trágyaözön”.”A tudomány helyébe az adatbogarászás és a népszerűsítő tömegművelés; a jóság helyébe az érzelgősség; a törvény és az erkölcs helyébe a csoportérdek és az önzés, az anyagi és szellemi divatok kerülnek.”

Hamvas Béla A Vízöntő című esszéjében azt mondja, hogy „a legnagyobb veszély, ami egy  népet fenyegethet az az, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkodást és a tudatos gondolkozót s ezzel a tudatlanság óceánjában elmerül.” „Így válik csőcselékké, söpredékké züllik…”

Kultúránk haldoklását elősegítő technikai civilizáció megszületésével, ennek csúcsteljesít-

ményével: a tömegkommunikációnak, - mint legújabb kori szellemi vízözönnek, - a mindenek fölötti ránktelepedésével, a fentiekben megjósolt enyészet felgyorsult napjainkra.

E tanulmányban /cikkben/ az imént felvázolt romlási folyamatnak csupán néhány jellegzetesebb részterületét kívánom érinteni. Az egész emberiség veszélyben van! A romlás az  itt leírtaknál sokrétűbb, de úgy gondolom, hogy a főbb területek átvilágítása hozzásegítheti a magyarság és az emberi szellem fáklyavivőit a tisztánlátáshoz, az önismerethez.

                                                             ***

Mint pedagógus, sokszor megkérdeztem, megfogalmaztam magamban az alapkérdést: „mi is az ember?” Arisztotelész szerint: „az ember politizáló állat” /Zoon politikon/ Franklin Benjamin szerint: az ember „eszközkészítő állat”; Marx szerint: az ember „termelő állat”; a mai közgazdasági szakemberek szerint: az ember „fogyasztói állat”. Szerintem, ez a definíció illik rá a legjobban: „részben a legvadabb ragadozó állat, részben Isten legkedvesebb teremtménye”. Tehát amolyan sárkányfogveteménynek és a szentnek összegyúrásából keletkezett torzó. S ez a torzó nem változott a történelem hajnalától, az ószövetségi időktől kezdve /Mózes V.K.20.rész 10-14/, az asszír, a tatár, a görög, a római, a középkor hódító háborúin a két világháború tömegmészárlásai: Drezda, Hirosíma, Nagaszaki elpusztításán túl, a mai Balkán, Afganisztán , Irak megtámadásán keresztül mindenütt a Földön. Az erkölcsi javulás főbb vonulatai legföljebb: kannibalizmus, rabszolgatartás, hűbéres-tartás, a totalitárius rendszerek modern rabszolga sorsban tartott állampolgárai; a világbanki kölcsönök rabszolga-szíján tartott állampolgárai, illetve nemzetei. A növekedés határai szinte globalizálódtak, s közben az „igavonó baromi-járomba bújás” egyre emberibbnek, úgy látszik, egyre önkéntesebbnek tűnik. Az eladósodott országok állampolgárai  /így mi is/, „humanizált rabszolgákká” váltak. Míg Szabó Dezső az Elsodort falu-jában azt nehezményezte, hogy az egész falú  az uzsorás kocsmárosnak dolgozik, addig ma elmondhatjuk, hogy egész földrészek, - nemcsak államok, - az uzsorás IMF-nek /Nemzetközi Valutaalapnak/ dolgoznak.

Ez, a humanizált rabszolgatartás még erkölcsösnek is tűnhet a szociál-liberalizmus hívei között. De a mindennapos rablógyilkosságok, kéjgyilkosságok, politikai gyilkosságok, a merényletek, a túszejtések, a kínvallatások, az etnikai gyilkosságok, a terrorizmus, anarchia, a permanens háborúk a glóbuszunkon; a bombázások, a biológiai, a vegyi, az atom-, neutron-, hidrogén-fegyverek, stb.-k gyártása és használata remélem visszabillentik az olvasóim agyát a kiindulási definíciónkhoz: hogy az ember valóban úgy tűnik ,hogy a legvadabb ragadozó állat. A technikájának a fejlődése elsősorban az emberpusztító eszközök tökéletesítését eredményezte.

Konrad Lorenz etológus szerint az állatvilágban van ragadozó-préda viszony, de csak a különböző fajok között. Egy fajon belül az evolúciós fejlődés, a létfenntartás ösztöne, rituális  vetélkedéssé szelídítette a fajon belüli küzdelmet. Lorenz szerint ez a fejlődés azért nem ment végbe az emberi fajon belül, mert két meztelen, csupasz kezű meglett férfi nem képes eszköz használat nélkül megölni a másikat. Az eszköz-használat pedig mintegy csak pár százezer éves. Semmi ez, az evolúció sokmillió éves szükségletéhez képest.

Szondi Lipót, magyar származású svájci sorsanalitikus szerint „Káin uralkodik a világon; a Káin-gén, az agresszor gén; és ez a sajátos, tömegében erősebb az alkalmazkodó, a törvénytisztelő Ábel-génnél.” /Mesterházy Zsolt szerint ez uralkodott a római birodalomban is

csakúgy, mint napjainkban az USA-ban/.

Az imént leírt torzónak /az embernek/ a szebbik oldala az, hogy Isten lelket lehelt bele. /Gondolom, hogy még nem emberevő korában!/ Történelmi tény, hogy a vallás egyidős az emberiséggel. A történelem hajnalán feltűnő nagy birodalmak, a Sumer, Egyiptom, Kína, India, de az Újvilágnak az európai ember által elpusztított kultúrái is mind erről tanúskodnak. Isten mindenütt, minden időben kinyilatkoztatta magát a teremtményeinek. A szellemi szférának eme legelső területén a kinyilatkoztatás mécseseit ápoló, tápláló papság, megalkotta idővel a maga erkölcstanát /emberszelídítő normáit/, liturgiáját /érzelmekre ható istentiszteleti módját/. Majd megalkotta dogmatikáját /a szabatosan megfogalmazott, hinni köteles alapigazságait/; az erre épülő teológiáját /istentanát, a vallással kapcsolatos tételes is- mereteit/ és végül a hiarerchiáját /a világi, látható egyházát/. Ez természetesen nem azonos az egy hiten lévők szellemi közösségével, az Anyaszentegyházzal.

Kétségtelen, hogy az emberi történelemben a legfontosabb, a legnemesebb tettet: a ragadozó vadnak elég jó hatásfokkal emberré alakítását a vallások számlájára /érdemére/ kell írnunk. Az már sajnálatos, hogy ebbéli igyekezetükben a vallások is idővel válságba kerültek, mert lassan kiveszett belőlük a legerősebb vonzóerő: a misztika /az Isten benső, közvetlen megtapasztalásának az ősi, titkos tana/. Az Isten és az ember közvetlen kapcsolat-teremtésének módszeres művelése és az utódoknak ebbe való beavatása…E helyett a világi egyház a teljes hierarchiájával egy időben politikai hatalommá, napjainkban pedig amolyan „lelki szolgáltató vállalattá” vált; amely lassan az Isten és az ember közé ékelődött. /Hiszen tanítása szerint egyedül ő van birtokában a kegyelemhez vivő eszközöknek, a szentségek kiszolgáltatása által./. Ezzel szemben az emberben megszakítás nélkül él az ősi forrás, a közvetlen kinyilatkoztatásban részesülés, az Isten közvetlen megtapasztalásának a vágya, az ez iránti igény. Csak a primitívebb, a népi vallásosság szintjén élőket elégítheti ki csupán a vallási tradíciók ápolása és hagyományos tételeinek ismerete. Kívánatos lenne, hogy ne csak egy vallásba való beleszületés, vagy belenevelés képezze alapját a hívők gyarapodásának, hanem a misztika vonzása is.

Véleményem szerint az emberi szellem süllyedését az emberiség körülményeiben bekövetkezett néhány esemény /fő ok/  indukálja, gerjeszti. A leg alapvetőbb ok, az ipari-technikai forradalom visszaütő bumerángja. Az ember versenyt fut önmagával korunkban. Ezért a mai élet megfoszt az öneszméléshez szükséges időtől.

Az első baj: az eltömegesedés /városiasodás/. Ma már, a még nem fejlett országok lakosainak a zöme is néhány nagyvárosban él. Pl.: a közel 70 milliós Egyiptomnak közel harmada a 20 milliós Kairóban zsúfolódik össze. Már a múlt század elején megírta Oswald Spengler  A nyugat alkonya című művében, hogy az elváriasodás /az elpolgáriasodás/, civilizálódás a kultúra halálát jelenti. Az eltömegesedés megöli a kultúrát! Konrad Lorenz még hozzá teszi: ”viselkedés-lélektanilag a túlzsúfoltság a szociális kapcsolatok túlkinálatával jár. Erre a városlakó,  embertelen módon, agresszióval válaszol.” Ezért akkora és állandóan növekvő a bűnözés a nagyvárosokban. /Gyilkosság, maffiózás, betöréses lopás, autólopás, nemi erőszak, kábítószerek, alkoholizmus, bűnöző szervekbe való beépülés, stb./

A süllyedés második területe: az emberiség elbutulása /szellemi degenerálódása/. A pedagógusok ezt már sok évtizede észrevették, csak az akkori oktatáspolitika mellett észrevételüknek nem adhattak hangot. Az egyik kollégám így összegezte a helyzetet: „az emberiség lassú elbutulásának folyamata felgyorsult napjainkban.!” Az óvónőktől az egyetemi oktatókig erről panaszkodik mindenki: „egyre rosszabb a merítés, egyre rosszabb az utánpótlás.” Czeizel Endre  szerint: „20 év alatt 440%-kal nőtt hazánkban az értelmi fogyatékosak száma!” /S ezt úgy 25 évvel ezelőtt mondta a Pécsi Humángenetikai Konferencián/. Oly kétségbeejtően kevés a gyógypedagógiai férőhelyek száma, hogy szükség megoldásként országosan un. „korrekciós osztályokat” hoztak létre a normál osztályok tehermentesítésére. De nem csak a buták lettek hülyébbek,, hanem az egész populáció értelmi színvonala süllyedt. Az emberi képességek valamikori „normál eloszlása” helyére baloldali aszimmetria lépett E jelenség oka külön tanulmányt igényelne. Konrad Lorenz ezt a jelenséget „genetikai széthullás” veszélyeként említi. Nincs szelekciós nyomás a szociális viselkedési normák fejlődésére és fenntartására. Továbbá nincs szelekciós lehetőség a degeneráltak szaporodására. Ezek következménye szerinte a társadalom infantilizálódása. Azt jósolja, hogy ennek végső eredményeként a „lázadó” ifjúság szociális parazitává fejlődik.

A harmadik szellemi torzulási jelenség: az, hogy az emberi nem „belső irányítottságú emberből külső irányítottságúvá válik”. Alexis Carrel: „Az ismeretlen ember” című könyvében /Nobel-díjas fiziológus/ azt írja, hogy a napi viszonylagos szellemi magány elengedhetetlen feltétele az emberi személyiség harmonikus fejlődésének. A lélek befelé for-

dulásának ezen órái teremthetnek benne harmóniát. Az egyént ért külső ingereknek ez a feldolgozási szakasza hasonlatos a szarvasmarha biológiai ritmusához. Legelés, visszaböfögés a bendőből, megrágás, újra lenyelés, aztán jöhet csak az emésztési funkció- A mindent kisajátítani, birtokolni akaró mai modern ember életformája ettől a szellemi emésztési folyamattól fosztja meg önmagát. Régen, akár egy előadás meghallgatása, akár egy baráti beszélgetés, vagy egy könyvrészlet elolvasása után hosszan megrágtuk, kritikailag, logikailag, erkölcsileg, érzelmileg elemeztük, megemésztettük a hallottakat, látottakat, vagy olvasottakat. Mit mondott? Hogy is mondta? Miért mondta? Mi cél mozgatta cselekedetét? Tisztességes volt? Én is hasonlóan cselekednék? Stb, stb. Minden bennünket ért benyomást /információt/ egészségesen feldolgoztunk. A mai életforma /az eltömegesedés, elvárosiasodás, gettósodás; lásd a modern lakótelepeket!/, az állandó csordában, közösségben élés, a viszonylagos elkülönülésre való képtelenség; az emberiségre zúduló tömegkommunikációs szennyáradat, egyoldalúvá torzította az emberi lelket. Megszűnt a lélek befelé forduló funkciója. Régen volt az emberi léleknek egy belső magja, erkölcsrendje, értékrendje; a tradíciókhoz, az eszményképekhez, a magatartás-mintákhoz való ragaszkodása, amely az élet minden helyzetében, idejében eligazította. Volt egy „belső iránytűje”, mércéje, amelyen a pszichológus mérőónja megütközhetett s amelyhez ő mindig mindent hozzáigazíthatott.

A mai ember legtöbbjéből hiányzik ez a belső mag, belső tartás, iránytű. Ehelyett a mai ember többnyire olyan, mintha az agyában egy lokátort /radart/ helyeztek volna el a környezete elvárásainak a letapogatására. Döntéseit, cselekedeteit, gondolatait jobbára a külső környezete határozza meg. Ennek következtében a mai ember egy része egyén, de nem egyéniség; személy, de nem személyiség. Jellemvonásai eltűntek, amolyan semmilyen, egyforma tömegemberré, fogyasztóvá aljasul. /Élelmiszer-, iparcikk-, nő-, alkohol-, kábítószer, műsor-fogyasztóvá./

Hogyan is történt az elmúlt rendszerben a káderkiválasztás, az érvényesülés útja? Úgy, hogy az úttörő szervezetben a KISZ-ben, a Pártban, a munkahelyén annak, akinek az agya helyetti radarkészülése a legjobban működött, aki a legelegánsabban fogalmazta meg „a felsőbb elvá- rást, azt kiemelték, az karriert csinált.

Ezzel szemben hogyan állunk ma, egy információ özönben élő, éppen az üres lakásba hazatérő diák viselkedésével? Mivel a viszonylagos elkülönültséget nem biztosító mai életforma miatt megszünt a lélek befelé fordulása /működése/, az üres lakásban /a végre szent magányban/ üresnek, unalmasnak érzi magát, s az első dolga hazaérve, hogy benyomja a magnó, videó, TV, vagy rádió bekapcsoló gombját. Ha ennek éppen akadálya van /pl.: áramszünet/, akkor azonnal lemegy az utcára a kortárscsoport „bandához”, hogy ne unatkozzon. Ilyen kétlábon járó „szellemi szegényházzá” torzult napjainkban az információk özönében élő, valaha az Isten képére teremtett egykori ember. A mai fiatalok egy része még az iskolába, vagy munkahelyére járás ideje alatt is a fejére tett fülhallgatóval védekezik walkmanján keresztül a szellemi vákumjának elviselhetetlensége ellen. Inkább a rockzene, semmint egy önálló gondolat megszületése. Könnyebb a passzív befogadás, mint az aktív szellemi munka.

A fentiekben jellemzett tömeges személyiség-torzulást „külső irányítottságúvá válásnak” nevezhetjük. Ez, természeténél fogva gyűjtő fogalma számos egyéb, ezzel kapcsolatos torzulásnak. /Újhullámok, új zenei, öltözködési, viselkedési, stb. divatok gátlástalan majmolá- sának; az egyén szuggesztibilitási, befolyásolhatósági, manipulálhatósági, jellegtelenné válási, tipizálhatóvá válási, egyre dogmásíthatóbbá válási jelenségeknek./

Ezt a jelenséget, úgy 30 évvel ezelőtt, Riesmann /amerikai szociológus/ A magányos tömeg című könyvében jelezte elsőnek. De a magyar társadalomban csak az utóbbi évtizedekben lett jellegzetessé, tipikussá. Egyébként a rádió, TV elterjedésének tömegbefolyásoló hatására /s főként azzal egyes hatalmi csoportoknak visszaélési lehetőségére, veszélyére/ Kodolányi János hívta fel a figyelmet elsőként, az 1943. évi  balatonszárszói Magyar Élet Tábora gyülésén, a bevezető, drámai hangú beszédében.

Szellemi torzulásunk összes további baja, ebből a háromból következik. Nevezetesen a /4./ az érzelmi elsivárosodás /részvétlenség, az irodalom és a művészetek primitívizálódása; ízlés vesztés, útvesztés, értékvesztés, stb./ A mai emberek többségében a valamikori fájdalom és öröm kontrasztjának természetes hullámzása, a hallatlan unalom észrevétlen rezgésévé csillapodik. A részvétlenség eluralkodása, - mondja Konrád Lorenz, - a tradíciók lerombolását eredményezi. A zsidó vallás és szellemi élet táplálója, „örök égője”, éppen a tradíciók mindenek fölötti gondos ápolása. E téren is tanulhatnánk tőlük. Csak a nem zsidó népek hagyományait, mítoszait igyekeznek lerombolni, elfeledtetni. A hagyományok lerombolásának egyik pszichikai következménye, - mondja Konrad Lorenz,- a nemzedék ellentét. A fiatalok a szüleiket idegen etnikai csoportként kezelik, azaz gyűlölik. A megváltozott életforma, felfokozza a gyermek és szülő közötti kapcsolat hiányát. Ez identifikációs zavarhoz vezet. /Ez nem helyettesíthető anyagiakkal, ajándékokkal való elhalmozással, ami dívik napjainkban./

Az 5. torzulási tünet: az akarati elsivárosodás. Akarati nevelésről, az utolsó 50 év pedagógiájában alig olvashatunk /hiszen minden ekkori politikai rendszernek a fő célja a tömegbefolyásolás növelése volt!/. Pedig minden új dolog a világon a képzelet és akarat együttműködésének a szülöttje.. Valamikor keményen meg kellett dolgozni az embereknek a létfeltételekért. Ez megedzette az akaratot. Ma minden készen az emberek ölébe hull, ma minden úgy rendelkezésükre áll, mint a levegő. Hazánkban, a második világháború utáni összeomláskor még az volt az iskolák pedagógiai jelszava: „követelek, mert tisztellek!” Ma ezt lehetne nyugodtan felírni az iskolák kapujára: „Mártsad tejbe, vajba mit se kímélj tőle;  majd derék fajankó válik így belőle!” Szinte fonák hallani a minőségbiztosítás definícióját: „minőség: a vevőnek /tanuló, hallgató, szülő/ kimondott és ki nem mondott elvárásainak a maximális kielégítése.”

A 6. torzulási tünet: az emberiség erkölcstelenné válása. Pedig mindennek az alapja az erkölcs. A jogot is ebből kellene levezetni és nem fordítva. E téma külön tanulmányt igényel-ne. Hol van ma már a társadalmi gyakorlatban a tízparancsolat? Sehol! Beszorult ez ma már a templomok falai közé. Nyíltan hirdetik, hogy ivarérett egyedeknek joguk van a nemi életre, az „örömszerzéshez”, a paráználkodáshoz. Szerelemnek nevezik: az önkielégítést egy idegen ember testével.  Parlamentünk legalizálja a gyermekgyilkosságot. A mai szennyirodalom, a tv és a mozi, a videó és a színház a hazudozás, a bűnözés és a paráználkodás iskolája; csakúgy mint a kereskedelem a csalás iskolája. Társadalmasított bordélyházzá vált a Föld! Az adott szó iránti erkölcsi elkötelezettség is szláv mentalitássá változott: mást mondani, mást gondolni és harmadikat cselekedni. Ez mára már nemcsak politikai gyakorlattá vált. Ilyen nyíltan, katedráról hirdetett kereskedelmi gyakorlat: „az árú ára: a fizetőképes kereslet!?” Ki-veszett mára végleg a „tisztességes haszon” fogalma? Az erkölcsi érzék is elveszett? A magyar nép erkölcsét valamikor a gondolat, a szó és a cselekedet egyenértékűsége jellemezte. Vörösmarty így nevelte egykor nemzetét: „Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távlatába, az egész világ nem a mi birtokunk!” Ma az egyén az önmegvalósítás önző álarca alatt az egész világot akarja birtokolni. Istenhit nélkül, ha az élet egyszeri és megismételhetetlen, logikátlan is lenne nem ezt az utat járni!

Mivel Mózes, - ismerve népét, - tudatosan kihagyta a kőtáblájáról a „Ne hazudj!” parancsot, ma már a szemérmetlen hazugság olyan özöne zúdul az emberiségre, hogy kivételes ritkasággá vált az igazmondás. Ha netán valahol akad még ilyen személy, arra mint „őskövü- letre, külön állatfajra tekintenek. Churchill már a múlt században kijelentette: „a politika ott kezdődik, ahol a tisztesség végződik!”

A 7., - napjainkban a leggyakrabban emlegetett torzulás: az elanyagiasodás /a Mammon imádata/. Minimális befektetéssel maximális hasznot húzni valamiből. Keveset dolgozni, jól keresni, magas szinten fogyasztani! Ma, a legtöbb embernek ez az eszményképe. A mai ember az Isten Fiát nemhogy 30 ezüstpénzért, de 10 kopejkáért is eladná. Számára ott kezdődik az ember, hogy mije van? Különben csóré, senki, akit még becsülni sem kell. A vallási, szellemi, filozófiai dolgok nem érdeklik. A politika is csak annyiban, amennyiben annak a saját számára anyagi hozadéka van. Kelet és Nyugat /kommunizmus és kapitalizmus/ az anyagelvűségben és az erkölcstelenségben ikertestvérek.

Eljutottunk korunk szellemi süllyedésének az utolsó vonásához, a tömeges elbugrisodáshoz, az előbbieknek megfelelő viselkedés-torzuláshoz. Napjainkban a „szellem embere” helyébe a „kultúrbugris” lépett. Nevezzük „kultúrbugrisnak”: a tanult /diplomás/, de neveletlen /bugris/ embert. Ez, korunk sajátos terméke; társadalmi, sőt világjelenség. Mint tanár, a továbbiakban e területen a mondanivalómat elsősorban az ifjúság jellemzésére vonatkoztatom. A gondolkodó és nyitott szellemű olvasó azonban más területeken, más korosztályokban is felfedezheti a megfelelő analógiát.

Kihangsúlyozom, hogy az ifjúságot nem elítélem, megcímkézem, inkább felmentem, mert történelmi-társadalmi körülményei torzították, manipulálták ilyenné. Akinek nem ige tehát, ne vegye magára. Amit a továbbiakban mondok, az csakúgy mint eddig „halmaztörvény”, tendencia, tehát nem egy kiválasztott egyénre, hanem nagy sokaságra érvényes. Más, idősebb társadalmi rétegekre ugyanúgy vonatkoztatható  ez a torzulási jelenség.

A mai fiatalok  egy része ilyen /s ez a rész növekedőben van/:

• Ő a jól informált egyén, aki mindenről hallott, de pontosan semmit sem tud.
• Ő az, aki tömegével használ olyan kultúráltnak tűnő kifejezéseket, amelyre ha rákérdezünk, fogalma sincs, hogy az mit jelent. Egy dolognak csak a nevét tudja, de azt, hogy az a dolog micsoda, azt nem
• Ő az, aki nem ismer el tekintélyt maga fölött, s értelmében szinoním kifejezésként jelenik meg a „tudás” és az „emlékezőtehetség” fogalma.
• Ő az, aki az emberiség kultúrkincséből: a vallásból és a filozófiából szinte semmi lényegeset sem ismer. A templomok vallási freskói számára semmit sem mondanak. Érthetetlenek, paradoxonok számukra az ilyen kifejezések, mint „Jákon létrája”, a család „Benjaminja”, „József testvérei”, a „Sión hegy alatt”, „hét szűk esztendő!, „egyiptomi tíz csapás”, „irgalmasság lelki-testi cselekedetei”, „hét fő bűn”, „Jónás és a cethal”, a „damaszkuszi út”, stb.
• A kultúrbugris, a saját nemzetének a történelmét sem ismeri jobban a Bibliánál.
• A magyar irodalmi műveltsége olyan, hogy öt klasszikus írónk művét sem olvasta; három verset sem tud kívülről, de ő „strukturális verselemzéssel” foglalkozik. Azelőtt minden érettségizőnek legalább 100 verset kellett kívülről tudnia.
• Művészettörténettel és művészeti irányzatokkal foglalkozik, „izmusokkal”, - színelméletről nem is beszélve, - s közben képtelen lerajzolni egy csonkagúlát, vagy akár egy téglatestet.
• Régen egy fiatal százával tudott dalokat /népdalt, műdalt, operett- és opera-részletet/, a mai nem tud.
• Valaha a tizen- és huszonéves tudta, hogy hogyan kell az alkalomnak megfelelően viselkedni és öltözködni, a mai nem tudja. Például: fütyül az iskola, főiskola /egyetem/ folyosóján, vagy tantermében. Gátlástalanul szemetel. Ellop minden mozdíthatót. Rágógumit rág /olykor eszik/ az óra alatt. Evéskor és rágózáskor csámcsog. Nyitott szájjal rágózik és eszik. Üvegből issza a sört. Mosakodás helyett sprézik. Meglopják egymást, hazudnak egymásnak. Fogyasztási cikknek tekintik a másik nemet. Szemérmetlenül hazudnak tanáraiknak, szüleiknek, egymásnak egyaránt. Tiszteletle- nek, udvariatlanok, önkritikátlanok.
• A komoly könyvek /tudományos, irodalmi, művészeti/ iránti érdeklődésük lecsökkent. Ponyvát, léhűtő szexet, némi parapszichológiát és képregényt olvasnak.
• A kultúrbugrisnak nincs szépérzéke. Ha lenne, ez az öltözködésén, a párválasztásán, a környezetének alakításán megmutatkozna. /Slamposak, ápolatlanok, topisak./
• A mai fiatalok egy részének a politikai kultúráltsága szinte a nullával egyenlő.
• Elvárásuk óriási a szülőkkel és a társadalommal szemben, hiszen a múlt rendszer elvtelen udvarlást folytatott az ifjúság kegyeinek a megnyeréséért.
• A kultúrbugris önző. Adni nem, csak kapni akar. Az „önmegvalósításnak” minden értéket alávet. /A tömegkommunikáció minden hullámhosszon ma is ezt szuggerálja belé./
• A saját szuverenitásán ő azt érti, hogy vele szemben senki követelményt ne támasszon, az ő dolgába senki bele ne beszéljen.
• A kultúrbugris türelmetlen, amit szülei, nagyszülei egy életen keresztül kemény munkával kapartak össze, azt ő induló helyzetként elvárja, hogy megkapja; mégpedig olyan természetességgel, mint ahogyan lélegzéshez a levegő rendelkezésére áll.
• A  mai fiataloknak nem a szülő, a pedagógus, a nagy magyarok az eszményképei, de még a Nobel-díjasok sem, hanem a média sugallta olyan egyén, akit a pénz, a siker, a hatalom hármassága jellemez.; s aki – ha kell, - a pénzéért a „ganyésága” ellenére még becsületrendet is szerezhet. /Mercédeszről, jachtról, a szeretőjének lakás szerzéséről nem is beszélve./

Kedves olvasók! Kemény beszéd ez! Főként ott, ahol négy évtizedig csak az ifjúság dicsérete volt az elvárás! /Hiszen küzdelem folyt, mint ma is, azok szavazatainak a megszerzéséért!/ Napjainkban sajnos nemcsak a Szahara terjeszkedik, a Balkán is felcsúszott már Budapestig.

Összefoglalva:  az emberi pszichikumra is érvényes az a fizikai törvény, hogy a „testek mindig a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak el”. A mai „puhány, „megengedő”, nem büntető pedagógiának, a messzemenő nagy társadalmi, szociális gondoskodásának az eredménye: „az elnőiesedett, könnyen befolyásolható, puhány, semmilyen, jellegtelen tömegember, tömegfogyasztó: elkorcsosult szellemiségű szociális parazita tömegtenyésztése, aki valamikor csak a föld megtrágyázására lesz jó.

Hol van hát itt a hiba? Ott, hogy az emberi szellem zsákutcába jutott: ateistává vált, megtagadta az igazságot, az erkölcsöt, így bukása elkerülhetetlen.

Az igazi válság az emberen belül van. A világ megjobbítását önmagával, önmagunkon kell elkezdeni. A mai ember nincs békében önmagával /bűnözés, öngyilkosság, kábítószerek/; sem egymással /válások, perek, pártok, vallási szekták, eszmék nagy száma, háborúk elburjánzása/ sem a természettel. /Elpusztítja természetes életterét; hiányzik ökológiai tudata./

A Kozmoszban rend van, ha felborítjuk, belepusztulunk. Következik a Káosz, de az is a Rend része.

E C C E   H O M O ! /Íme az Ember!/

Pécs, 2003. november 20.                                                 /Dr. Vörös György ny. főisk. doc./

                                                                                           7624 Pécs,  Jakabhegyi u. 8/A.I.e..