A „belső vízözön”-ről. A továbbiakban nevezzük „kultúrbugrisnak” a tanult /diplomás/, de neveletlen embert. Gustav Le Bon úgy 80 évvel ezelőtt azt mondta, hogy abban az időben élünk, amikor az egyén tudatos tevékenysége helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. Az értelem helyébe az ösztön, a fény helyébe a homály, a rend és józanság helyébe a rendetlenség és a szenvedély nyomul. A barbárság nem úgy, mint a népvándorlás idején kívülről jön, hanem alulról, belülről rohanta, rothasztotta meg az embert. Hamvas Béla erről azt mondja, hogy „ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a Földet özönvíz árasztotta el és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor ez az elmerülés külső volt, miként a népvándorlás is külső; de ma az ember a saját tudattalanjában és a társadalom a saját tömegében merül alá. Ma éljük meg ezt a belső vízözönt.” Marx és a szocializmus-kommunizmus apostolai is a tömegek lázadását készítették elő s ezzel szellemi tatárjárást zúdítottak ránk. A klasszikus értékek lerombolóinak Batu Kán-jaivá váltak. Az osztályharcos monomániáikkal, az osztálygyűlölet, az irigység felszításával, az erkölcsi gátlások felszabadításával, a társadalom átrétegeződésével felgyorsították a Le Bon jósolta rothadási folyamatot. Weöres Sándor a lelki szellemi környezetszennyezésre gondolva így jellemzi korunkat: „ a ganaj imádóvá törpült emberiséget utolérte a trágyaözön” A tudomány helyébe az adatbogarászás; a jóság helyébe az érzelgősség; a törvény helyébe a csoportérdek; az erkölcs helyébe az önzés; a szépség helyébe anyagi-szellemi divatok kerültek. Milyenné lett a mai ember? Napjainkra a „szellem embere” helyébe a „kultúrbugris” lépett. Ez korunk sajátos terméke. Társadalmi, sőt világjelenség. Mint tanár, a továbbiakban mondanivalómat elsősorban az ifjúság jellemzésére vonatkoztatom. Az ifjúságot nem elítélem, megcímkézem, inkább felmentem, mert történelmi-társadalmi körülményei torzították, manipulálták ilyenné. Akinek tehát nem inge, ne vegye magára. Amit a továbbiakban mondok, az „halmaztörvény”, tendencia. Más társadalmi rétegekre ugyan úgy vonatkoztatható ez a torzulási jelenség. Milyenné váltak a mai fiatalok ? A mai fiatalok egy része ilyen /s e rész növekedőben van/: - Ő a jól informált egyén, aki mindenről hallott, de pontosan semmit sem tud. -Ő az, aki tömegével használ olyan kultúráltnak tűnő kifejezéseket, amelyekre ha rákérdezünk, fogalma sincs az mit jelent. Egy dolognak csak a nevét tudja, de azt, hogy az a dolog micsoda, azt nem! - Ő az aki nem ismer el tekintélyt maga fölött, s értelmében szinonim kifejezésként jelenik meg a „tudás” és az „emlékezőtehetség” fogalma. - Ő az, aki az emberiség legősibb kultúrkincséből: a vallásból és a filozófiából szinte semmit sem ismer. A templomok vallási freskói számára semmit sem mondanak. Érthetetlenek, paradoxonok számukra az ilyen kifejezések, mint „Jákob létrája”, a „család Benjaminja”, „József testvérei”, a „Sion hegy alatt”, „hét szűk esztendő”, „egyiptomi tíz csapás”, „irgalmasság testi-lelki cselekedetei”, „nyolc boldogság”, „hét főbűn”, „Jónás és a cethal”, „damaszkuszi út”, stb. Platon, Aristoteles, Kant, Schopenhauer, Nitsche, stb., számukra ismeretlen filozófusok, „fekete dobozok”! - A kultúrbugris a saját nemzetének a történelmét sem ismeri jobban a Bibliánál. Hiszen 150 éves történelem hamisítással állunk szemben. - A mai fiatal alig olvas. Hivatalos szociológiai felmérés szerint napjainkban a felnőtt lakosságnak a kétharmada egyetlen könyvet sem olvas el évente. Az interneten való szörfözés pótcselekvés, nem szellemi épülés. - A magyar irodalmi műveltsége olyan, hogy öt klasszikus írónk művét sem olvasta; 3 verset sem tud kívülről, de ő strukturális verselemezéssel foglalkozik. Azelőtt minden érettségizőnek 100 verset kellett kívülről tudnia. - Művészettörténettel és művészeti irányzatokkal foglalkozik, „izmusokkal” /színelméletről nem is beszélve/, s közben képtelen lerajzolni egy csonka-gúlát, vagy akár egy téglatestet. - Régen egy fiatal százával tudott dalokat /népdalt, műdalt, operett- és opera részleteket/, a mai nem tud. - Valaha a tizen- és huszonéves tudta, hogy hogyan kell az alkalomnak megfelelően viselkedni és öltözködni, a mai nem tudja. Például fütyül az iskola, főiskola /egyetem/ folyosóján, vagy tantermében. Nem áll fel, ha a tanára bejön a tanterembe. Gátlástalanul szemetel. Ellop minden mozdíthatót. Rágógumit rág, olykor eszik az óra alatt. Evéskor és rágózáskor csámcsog. Nyitott szájjal eszik. Üvegből issza a sört. Mosakodás helyett sprézik. Meglopják egymást, hazudnak egymásnak, Fogyasztási cikknek tekintik a másik nemet. Szemérmetlenül hazudnak tanáraiknak, szüleiknek egyaránt. Tiszteletlenek, udvariatlanok, önkritikátlanok. - Bugrisságuknak ordító külső jelei: benzinkutas sapkába, marhahajcsár farmer nadrágba és dorkóba öltözött az egész földkerekség. A divat nem más, mint tömegszuggesztió. A mai fiatalok egy része bent a lakásban, zenekarban, TV szerepléskor, éttermekben, színházban a fején sapkában jelenik meg. A fiuk elnőiesedett voltát mutatja nyaklánca, karperece, fülbevalója, tetoválása, nőies papagáj színű öltözéke.. Ezek nem az egyéniségének, hanem inkább annak hiányának a jelei. Deviáns divatmajmolásuknak, feltűnési viszketegségüknek, „két lábon járó szellemi szegényház” mivoltuknak a külső jelei. - Még az első generációs politikusaink is zsebre tett kézzel mozognak az országházban, a TV előtt, protokoláris helyzetekben, elárulva, hogy nem kaptak nevelést kiskorukban. „Amit Jancsi nem tanult meg, azt János sem tudhatja!” Kontraszelektált szülőknek kontraszelektált gyermekei ülnek napjainkban a tanári katedrán, a politikai elitben, de még az akadémián is. - A mai fiataloknak a komoly könyvek /tudományos, irodalmi, művészeti/ iránti érdeklődése lecsökkent. Ponyvát, léhűtő szexet és némi parapszichológiát olvasnak. - A kultúrbugrisnak nincs szépérzéke. Ha lenne, ez az öltözködésén, a párválasztásán, környezetének az alakításán megmutatkozna. /Slamposak, ápolatlanok, topisak./ - Nem tudnak összefüggően, logikusan, a magyar nyelvre jellemző ereszkedő hanglejtéssel, választékosan beszélni. Az iskolában a szóbeli számonkérést kiszorította az írásbeli számonkérés /röpdoli, kisdolgozat, feladatlap, témazáró, munkalap, munkafüzet, stb./ Ennek következtében tanuló ifjúságunk többsége összefüggően, bővített mondatokban beszélni sem tud..Otthon TV-t, videót, DVD-t néz, vagy magnózik. Szülei sem érnek rá vele beszélgetni, hiszen még étkezéskor sincs együtt a család. A kommunikálás szülő és gyermek között a pénzkérés területére korlátozódik. Az általános iskolát végzetteknek több mint egyharmada csak az eltorzult követelmény-rendszernek, a liberalizált oktatáspolitikának köszön heti, hogy bizonyítványt kap. Hiszen ezek jobbára kultúrális analfabétaként végeznek. Nincs önképzéshez szükséges olvasási készségük; nem tudnak helyesen írni és fogalmazni, sem beszélni, számolni és viselkedni. - A mai fiatalok egy részének a politikai kultúráltsága szinte a nullával egyenlő. - Elvárásuk óriási a szülőkkel és a társadalommal szemben. - A kultúrbugris önző. Adni nem, csal kapni akar Az „önmegvalósításnak” minden értéket alávet. /A tömegkommunikáció ma is ezt szuggerálja belé!/ - A saját szuverenitásán ő azt érti, hogy vele szemben senki követelményt ne támasszon, az ő dolgába senki bele ne szóljon.. - A kultúrbugris türelmetlen: amit szülei, nagyszülei egy életen keresztül kapartak össze, azt ő induló helyzetként elvárja, hogy megkapja, mégpedig olyan természetességgel, mint ahogyan a lélegzéshez a levegő rendelkezésére áll. - A kultúrbugris lelkéből hiányzik az a belső iránytű, erkölcsi mag, amely minden helyzetben eligazítja; ő külső irányítottságú emberré vált. Sajnos a felnőttek nagy része is már ilyen. Az olvasóban felmerülhetett, hogy miben látja a szerző e lelki-szellemi kórnak /tömeges elbugrisodésnak/ az okát? Legalább három dologban: Világszerte befogták a termelésbe az apát, anyát, a nagyszülőt. Így a gyermek kiesett ezek legtermészetesebb nevelési környezetéből. Helyette a gyermek melegedő és megőrző helyeken nőtt fel: bölcsődében, óvodában, napköziben, tanulószobában, egész napos iskolában, kollégiumban, albérletben, utcai kortárscsoport bandákban, stb. A múlt oktatáspolitikája egyenesen azon fáradozott, hogy valamely fondorlattal kivegye a gyermeket az általa reakciósnak vélt családi körből. Hiszen abba volt, hogy a család újrateremti a múlt polgári ideológiáját. Ezért próbálta meg minden eszközzel”steril körülmények közé” helyezni a tanuló ifjúságot, hogy ott a janicsárképzés szellemében beléjük oltsa a kincstári ideológiát. A médiát birtokló hatalmi csoport irányítói a főbűnösök e romlási folyamatban. A parttalan liberális eszmék terjesztésével, a keresztény erkölcsi elvek lejáratásával, a lélekmérgezés állandó raffinált, intenzív adagolásával egyetemlegesen törekednek arra, hogy a tömegeket könnyen befolyásolható, jellegtelen, arctalan masszává alakítsák. A médiák nevelési és züllesztési hatása közül a mérleg nyelve mindig kizárólag az utóbbi felé hajlik. Például mondjon nekünk valaki az elmúlt 30-40 év távlatában olyan tévé, vagy mozi-filmet, amelyik az ideális, szép, követendő, harmonikus házasságot mutatta be?! A válaszuk: „azt nem lehet eladni!” Napjainkban a mindenható médiával szemben a pedagógiai ráhatás annyi, mint halottnak a csók! Hogyan állunk a példaképekkel? A mai fiataloknak nem a szülei, a nevelői, a nagy magyarok az eszményképei, de még a Nobel-díjasok sem, hanem a médiák sugallta olyan egyén, akit a pénz, a siker, a hatalom hármassága jellemez, s aki ha kell, a pénzéért a „ganyésága” ellenére még becsületrendet is szerezhet. /Mercédeszről, jachtról, és szeretőjének lakásszerzéséről nem is beszélve./ Kemény beszéd ez! Főként ott, ahol fél évszázadon át elvtelen udvarlás folyt az ifjúság kegyeiért, szavazatainak megszerzéséért. Napjainkban sajnos nemcsak a Szahara terjeszkedik, a Balkán is felcsúszott már Budapestig! Gustav Le Bon, Hamvas Béla, Weöres Sándor és számos jeles esszéista próféciái már rég beteljesedtek.. Csak mint a csillagok világában a fény terjedéséhez, úgy itt is idő kell ahhoz, hogy ezt a tragikus változást a szem és a fül tudomásul vegye a hétköznapi gondjaink közepette. A „kultúrbugris” fogalma mára sajnos nemcsak szállóige, nem is prófécia, hanem valóságos társadalmi, sőt világjelenség lett. Pécs, 2007. 05. 17. Dr. Vörös György ny. f.doc.